Praktikák a düh kezelésére: uraljuk, mielőtt eluralkodik felettünk

A harag az egyik legerőteljesebb emberi érzelem. Sok mindent befolyásol, ezért súlyos következményei is lehetnek. A kulcs, hogy a haragunkat konstruktívan fejezzük ki. Mert ha kikerül az irányításunk alól, uralma alatt tarthatja akár az egész életünket.

Fel forr az agyvizem!

Mindannyian tudjuk, mi a düh, hisz mindannyian éreztünk már múló bosszúságot, sőt akár mindent elsöprő haragot is. A harag és a düh teljesen természetes, megfelelő keretek között egészségesnek is nevezhető emberi érzelem. Ha tudunk vele bánni, szó szerint sok fejfájástól kímélhetjük meg magunkat, és még motiváló erő is lehet. De ha kikerül az irányításunk alól, és uralma alatt tartja az életünket, romboló következményei lehetnek, problémát okozva munkában, kapcsolatokban és általában az egész életminőséget tekintve.

Ezért a düh megfelelő formában való kifejezése, feldolgozása, és kezelése nagyon fontos a lelki, s így a testi egészség szempontjából. Az elfojtott, ki nem fejezett harag ugyanis hosszú távon egészségügyi problémákhoz vezet. Ne legyünk kiszolgáltatva egy ilyen erőteljes érzelemnek, próbáljuk megérteni természetét, és ellenőrzésünk alatt tartani, mielőtt átveszi az uralmat az életünk felett! Ha így teszünk, csökkenthetjük mind az érzelmi, mind a fiziológiai következményeket, melyet dühünk okoz. 

Úgy érzi, felrobban, ha valaki bevág ön elé a dugóban? A vérnyomása az egekben, ha századszor kér valamit gyermekétől, és ő még mindig nem hajlandó megcsinálni? A harag olyan érzelmi állapot, melynek intenzitása igencsak széles skálán mozog; ráadásul személyiség- és helyzetfüggő is. A kis bosszankodástól kezdve az enyhe irritáltságon át egészen az intenzív haragig, akár őrjöngésig, dühkitörésig terjedhet.
Mint más érzelmeket, azt is pszichés és élettani változások kísérik, ha dühösek vagyunk: a vérnyomásunk és a pulzusunk felszökik, megemelkedik az adrenalinszintünk, aminek hatására a szervezet éberebb lesz.
A dühöt külső és belső események egyaránt kiválthatják. Lehet haragudni egy konkrét személyre (pl. egy barátra vagy a főnökünkre), dühösnek lenni egy helyzet vagy esemény (például forgalmi dugó) miatt, de irritáltak lehetünk akkor is, ha valami nyomaszt bennünket, és azon jár az agyunk folyamatosan. Egy traumatikus esemény vagy felháborító történés emlékei szintén dühödt érzéseket válthatnak ki.

Rögtön felrobbanok!

Dühünket tehát időközönként kifejezésre kell juttatni - persze mértékkel és megfelelő formában. Mert a harag önmagában nem rossz. Alkalmazkodó válasz lehet a fenyegetettségre, és segíthet megvédeni veszélyes szituációktól, erőt adhat problémák megoldásához. Lehetővé teszi számunkra, hogy harcoljunk vagy megvédjük magunkat, amikor támadás ér.
Azt azonban fontos hangsúlyozni, hogy a düh nem egyenlő a nyílt agresszióval. Ha a harag kontrollálatlan formában utat tör magának (ld. dühkitörés), az már veszélyes lehet önmagunkra és másokra nézve is, szélsőséges esetben akár öngyilkosság vagy gyilkosság formájában.
Mit tehetünk hát a mindennapokban? Hiszen nem ronthatunk neki mindenkinek, aki csak bosszant minket. A szocializáció, a törvények, a társadalmi normák és a józan ész határt szab annak, hogy a haragunkra hivatkozva meddig mehetünk el.
Számos tudatos és tudattalan folyamatot használunk ezen érzéseink kezelésére. Konstruktív módon, kulturált formában kifejezni dühünket nyilván a legegészségesebb. Ehhez tisztában kell lennünk azzal, hogyan szerezzünk érvényt saját szükségleteinknek anélkül, hogy az másokat sértene. A magabiztos fellépés nem rámenősséget és követelőzést jelent, hanem saját magunk mellett mások tiszteletben tartását is.